2017. augusztus 31., csütörtök

Nyaralás - Élménybeszámoló

Sziasztok!

Augusztus végén végre sikerült egy kicsit kettesben is elmenni kikapcsolódni, pihenni. Nagy szerencsénk volt, mivel utolsó pillanatban döntöttük el, hogy menjünk el a 20-ai hétvégére wellness-ezni, és még pont volt szabad szoba.

Már régóta beszéltük, hogy el kéne menni Gunarasfürdőre, mivel a párom már volt ott és nagyon tetszett Neki, én pedig utoljára 4-5 éves koromban jártam ott. Így a Gunaras Resort Spa Hotel mellett döntöttünk.
Nagyon pozitív lett a véleményem, ugyanis a személyzet is rendkívül kedves és segítőkész volt, a svédasztalos reggeli és vacsora is bőséges volt, illetve még én is minden alkalommal találtam olyat, amit megeszek, pedig azért válogatós tudok lenni... :)
Elsőre nagyon meglepődtem, hogy milyen "kicsi" a hotel, aztán kiderült, hogy mégsem annyira kicsi, mint tűnik... A hotelen belül is volt medence, jakuzzi, szauna, és minden, mi szem-szájnak ingere, de kívül és a másik épületben is rengeteg medence, élményfürdő, sókabin és szauna volt. Természetesen szinte mindent kipróbáltunk és kellemesen elfáradtunk a nap végére. :)
Tényleg rengeteg, szerintem legalább 12-13 medence volt, és mind rendezett, tiszta volt, aminek nagyon örültem. A külső rész amolyan "strand", így nem csak a hotel vendégei mehetnek be, de szerencsére még így sem volt zsúfolt, mindig találtunk valahol szabad helyet magunknak. Sőt, én a büfénél még egy macskát is... :)
Általában, ha hotelben szállunk meg, mindig nagyon tetszik a szoba, de itt tényleg teljesen oda voltam tőle, nagyon tetszett az elrendezése is, illetve úgy az egész hotel gyönyörű volt szerintem.

Különösebb programot nem szerveztünk magunknak, 20-án átmentünk Dombóvárra a városba, de az estét a hotelben pihenve töltöttük.

Ha lehetőségetek van, mindenképpen menjetek el ide legalább egyszer pihenni, mert tényleg nagyon jó élmény! :)

Köszönöm, hogy elolvastad, további szép napot kívánok! :)

2017. augusztus 16., szerda

I. Rockabilly Parking - Győr

Sziasztok!

Július 29-én Győrbe voltunk hivatalosak az I. Rockabilly Parking-ra. Bár örültem, hogy megyünk, de nem fűztem hozzá nagy elvárásokat, mondván, biztosan nem leszünk sokan. Nos, nagyot tévedtem, szerencsére. :) 




Napközben a Barney's American Diner parkolójában voltunk, a zenét - nagy büszkeségemre - a párom szolgáltatta, illetve utána a Buckle Up Guys is fellépett. Na de ne haladjunk ennyire előre.



Mi első körben nem a helyszínre, hanem kedves barátainkhoz, Marcihoz és Judithoz érkeztünk, mivel Judit ki akart tenni magáért, rám bízta a haját. A kezdeti tanácstalanság után - mivel sem ő, sem én nem tudtuk, milyen haja legyen - egészen elégedett voltam a végeredménnyel, akárcsak Ő, illetve a férje is. Ráadásul egész nap és éjjel kitartott, a haja is....:)



A parkolóban voltak szépséges autók, illetve motorok, a Dinerben pedig enni-innivalók. Sajnos nekem a gyerekmenü hamburgere is kissé csípős volt, de kárpótolt érte a hely stílusossága és a kiszolgálók kedvessége.





A nap első felében a zenét DJ Johnny szolgáltatta, a közönségnek pedig nem is kellett sok idő, hamar táncra perdültek, és pörögtek a szoknyák!



És az egyik legnagyobb öröm, hogy végre volt időm nekem is, így készült néhány kép. Talán az idén nem is volt még alkalmam "pózolgatni". :)









Este a Kozi Drink Bárban folytatódott a muri, a zenét itt is Johnny szolgáltatta, és olyan éjjel 1-ig tartott.


 
Összességében véve én nagyon remélem, hogy ebből egy hagyomány lesz, és minden évben megrendezésre kerül. A képekért köszönet Joshy Photonak, a rendezésért, szervezésért pedig a Black Jacks RC-nek!

Köszönöm, hogy elolvastad, szép estét!

 

Őszi inspiráció - Lindy Bop

Sziasztok! Amúgy is nagy kedvencem a Lindy Bop márka, de mostanában sok érdekes újdonsággal rukkoltak elő. Ezekből hozok egy kis válogatás...