2017. május 6., szombat

Vintage Rolls 6. - Bumper Bang

Sziasztok!

A mai bejegyzés - ami a Vintage Rolls 6. része - fő szereplője a "Bumper Bang". Bár ez nem szorosan kapcsolódik a többi Roll-hoz, mégis ide soroljuk, mivel a technika nagyjából ugyanaz.


 Ami az érdekesség még ebben a bejegyzésben, hogy az eddig bemutatott "csigákat" vagy hajsütővassal, vagy a két kezemmel csináltam meg. Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy tegnap ideért Amerikából a "Roll&Go" nevű kis eszköz, és most ennek a segítségével készítettem el a frizurát.


Erről a kis kütyüről lesz még szó bőven itt a blogon, illetve egy összefoglalót is szeretnék majd írni róla, addig is itt ez a néhány kép, hogy azért lássátok ti is, miről van szó. A későbbiekben egyébként nálam lehet majd rendelni belőle, mivel én fogom Magyarországon forgalmazni. :)


Egyébként a Bumper Bang többféle módon elkészíthető. Lehet csinálni például hajfánk segítségével, de csupán a frufru feltupírozásával és kézzel való feltekerésével, de akár hajsütővassal, illetve a Roll&Go segítségével is. Én már minden létező módon próbáltam és azt kell mondanom, eddig ezzel bizonyult a leggyorsabbnak, legszebbnek, és legkönnyebbnek is.


Ismét az unokahúgom volt a modellem, mivel még én is csak ismerkedek ezzel az eszközzel, egyszerűbb volt más emberen kipróbálni, mint saját magamon, tükörből.


Éppen emiatt nem is használtam lakkot, hogy ne kelljen neki csak emiatt hajat mosnia, csak egy kis Suavecita pomádét használtam a haján és a tupír is csak minimális volt.


Talán ez az egyik leginkább variálható a Vintage Rolls kategóriába soroltak közül, mivel kiengedett egyenes vagy loknis, feltűzött, illetve lófarokba fogott hajjal is remekül mutat. Ezen kívül a kiegészítők is jól variálhatók, bármilyen hajvirág, masni, kendő vagy egyéb hajdísz remekül feldobja az összképet.


Mindig is nagyon tetszett ez a fajta "frufru", de magamon elég ritkán készítettem el, mert elég macerásnak éreztem. Ezzel az eszközzel viszont az eddigiekhez képest meglepően gyorsan, egyszerűen értem el a végeredményt - persze nem egyszer álltam neki, mire rájöttem, hogyan is lesz a legszebb. :)

Köszönöm, hogy elolvastad, kellemes hétvégét kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Őszi inspiráció - Lindy Bop

Sziasztok! Amúgy is nagy kedvencem a Lindy Bop márka, de mostanában sok érdekes újdonsággal rukkoltak elő. Ezekből hozok egy kis válogatás...