Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Vintage Rolls 3. - Victory Rolls

Kép
Sziasztok!

Mivel a hétvégén nem volt időm rá, ma pótolom a Vintage Rolls következő részét. Szintén nagy kedvencem ez a frizura, aminek a neve "Victory Rolls".


Ez mondjuk elég sokféle lehet, lehet különböző méretű a két "csiga", nincs meghatározott helyük, összeérhetnek, de nem muszáj, nem feltétlenül kell szimmetrikusnak lenniük, illetve elöl, a homlok irányában, de akár hátrébb is lehet. Abszolút kötetlen ebben a tekintetben, egy dolog fix mindig: "V" betűt formál a két roll. Ebből jött a neve is egyébként ennek a frizurának, vagyis a "V is for Victory!"-ból.


Azért szeretem, mert bár nem valami bonyolult az elkészítése (legalábbis amikor az ember már megtanulta, hogyan is kell), nagyon mutatós, illetve rendkívül jól variálható.


Én személy szerint nagyon szeretem így megcsinálni, hogy az arcom felől indul a két roll, ilyenkor nagyon egyszerűen csak besütöm a hajam többi részét is, és leengedve hagyom, hajvirággal díszítem.


A másik lehetőség, amikor h…

Vintage Rolls 2. - Reverse Barrel Roll

Kép
Sziasztok!

Múlthéten, a Vintage Rolls első részében bemutattam a "Barrel Roll"-t. A mai bejegyzés főszereplője, a "Reverse Barrel Roll", ami lényegében az előbbi fordítottja, technikailag a "Victory Rolls" egyik fele. :)


Amikor életemben először csináltam ilyet magamnak, még azt sem tudtam, mi a neve, csak örültem, hogy de jól néz ki és milyen gyorsan megvan. Ezért is gondoltam, hogy nem árt tisztázni, melyiknek mi a neve, és hogyan készül.


Akárcsak a Barrel Roll, ez is viszonylag hamar, könnyen elkészíthető és mutatós végeredményt kapunk.




Az előzőhöz hasonlóan, ez is jól variálható. Jól mutat loknis hajjal kiengedve vagy eltűzve kétoldalt, kendővel vagy virággal kiegészítve. A hajam többi részét szándékosan nem tupíroztam agyon, a hétköznapokban nem szoktam nagyon tupírozni, hiszen fodrászként pontosan jól tudom, hogy mennyire árt a hajszálaknak.

Köszönöm, hogy elolvastátok, Mindenkinek kellemes napot kívánok!


Vintage Rolls 1. - Barrel Roll

Kép
Sziasztok!

Úgy gondoltam, érdekes lehet számotokra is, hogy melyik "csigának" mi a neve. Ezért indítom ezt a kis sorozatot, ami amolyan vintage roll "kisokos" lesz. És lustaságom legyőzése érdekében mindegyiket meg szeretném csinálni a saját hajamon is, és azon bemutatni.


Az első, az egyik nagy kedvencem, a Barrel Roll, ami találó, mert tényleg kicsit olyan forma, mint egy hordó. Én a hétköznapokban ezt preferálom, mert a frufrumból pillanatok alatt meg tudom csinálni, ráadásul kibontott és összefogott hajjal is jól mutat.


Elkészíteni egyszerű - persze annak, aki már tudja, hogy kell... :) Ezt most külön nem csináltam meg, hiszen nagyon gyakran ilyen a hajam, de azért mutatok néhány képet róla.





Egyrészt azért is szeretem, mert tényleg könnyen elkészíthető és "kényelmes", másrészt pedig azért, mert hamar elkészül, mégis mutatós a végeredmény és nagyszerűen variálható. Jól mutat kiengedett loknis hajjal: hajvirággal vagy kendővel variálva is; de ugyanígy mutató…

Inspiráció - Cherry Dollface

Kép
Sziasztok!

Ma egy kis inspirációt hoztam. Pontosabban egy olyan ember munkásságát, aki számomra egy nagybetűs NŐ. Az utóbbi években rengeteg képét, videóját láttam már, és nagyon sokat tanultam Tőle a frizurakészítést (és talán kicsit a sminket is) illetően.



Mindamellett, hogy nagyra tartom a szakmai sikereket tekintve, és természetesen azt mondom, hogy elismerésre méltóak a képei... Számomra Ő egy kicsit több. Ő az, akire a videó elején, amikor kicsit kócos vagy nincs kisminkelve, akkor is azt mondom, hogy gyönyörű, mert olyan erőteljes és pozitív kisugárzása van, és olyan szenvedéllyel és szeretettel tud beszélni, mint csak kevesek.



Néha kicsit olyan, mint egy polihisztor, aki nem csupán jó fodrász, jó sminkes és nagyszerű modell, de elveszett benne egy költő is, emellett egy nagyszerű, talpraesett, magabiztos nő, és nem utolsósorban úgy vélem, egy csodálatos ember is.



Íme néhány fotó, amin a meseszép munkái láthatók:



És néhány kedvenc képem Róla:






Száz szónak is egy a vége, Ő az egyik oly…

Interjú - Retro frizurakészítés

Kép
Sziasztok!

Eddig sem volt titok, hogy az utóbbi közel 3 évben főként mivel foglalatoskodtam, de tavaly Kunszentmártonban az a megtiszteltetés ért, hogy készült velem is egy kisebb riport.

Ezt szeretném most megosztani Veletek. Már egy ideje nálam volt, de a videó többi része nem volt publikus, ezért beszéltem meg a rendezvény szervezőjével, hogy a rám vonatkozó részt hadd tegyem "közkinccsé". :)


Nem is tudom, mit mondhatnék, egyrészt váratlanul ért és izgultam, másrészt viszont nagyon nagy örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy a munkám, a hivatásom másokhoz is eljut, másokat is érdekel. :)

Köszönöm, hogy megnéztétek, további szép napot!